Abstract
Egy virtuális nemzeti könyvtár tetszőleges példányszámban szétosztható az emberek között. A sokszorosítás a hosszú távú megőrzés egyetlen útja, ha a történelemben a szöveghordozók tartóssága úgy csökken, ahogy példányszámuk nő. A megőrzésnek további feltétele, hogy az emberek használják is a rendelkezésükre bocsátott nemzeti kultúrát. Olyan – a gyűjtemény bejárását megkönnyítő – rendezéseket kell a felhasználók kezébe adni, amelyek nem a kiadásokat vagy példányokat írják le, mint egy könyvtári katalógus, hanem a szövegeket. A „digitális filológia” a hagyományos filológia rendezési elveit követi, amikor a műveket nyilvántartja, kiadja és narratívába szervezi. A régi magyar versek online nyilvántartása: 1994, az első online kritikai forráskiadás: 1994, az első online, többforrású kritikai kiadás: 1998, az első online irodalomtörténet: 2006. A napjainkban kialakult „digitális bölcsészet” részint a már korábban, gyakran merőben más célból létrehozott digitális eszközök segítségével állapít meg új összefüggéseket. Ezek olykor lényegesek, olykor nem. Az 1991-ben megjelent A vers már előrevetítette az anyagismeretről lemondó, nem olvasó filológus lehetőségét, melyre Franco Moretti is felhívja a figyelmet.