Abstract
A tanulmány egy olyan módszer kidolgozására tesz kísérletet, amely lehetővé teszi a magyar írott nyelvben a tagmondatkapcsolatok különböző típusainak automatikus azonosítását a kötőszavak és a relatív névmások mondatban elfoglalt helyzetének elemzésén keresztül. Ez a módszer új távlatokat nyithat meg a stilometriai kutatások számára: a kötőszavak és a névmások egyfelől mint funkciószavak statisztikailag megfelelő mennyiségű adatot szolgáltatnak a szövegek mélystruktúráinak feltérképezéséhez, másfelől tartalmas – grammatikai – jelentést is hordoznak (a tagmondatok között létesülő kapcsolatokról), ezáltal az eloszlásukra vonatkozó eredmények könnyen értelmezhetők. Az egyes típusok relatív gyakoriságának vizsgálatával ugyanis lehetővé válik, hogy meghatározzuk az egy szövegre vagy szövegcsoportra legjellemzőbb/legkevésbé jellemző kapcsolattípusokat. Ennek köszönhetően a regények stílusa és poétikája a mondat szintjén válik megragadhatóvá, miközben a szövegeknek olyan topológiailogikai karaktere is feltárulhat, amely az olvasás során általában reflektálatlan marad. A tanulmány 100 magyar regény vizsgálatán keresztül tesz kísérletet az egyes szövegek mondatstilisztikai elemzésére, valamint stílustörténeti tendenciák és poétikai hagyományok azonosítására a magyar regényirodalomban.