Abstract
A tanulmány azt vizsgálja, hogyan reagált a magyar protestáns sajtó az első világháború okozta társadalmi változások sorozatára. Az első reakció 1914-ben a túláradó hazafias lelkesedés és a háború általános igazolása volt, amely azonban később jelentős változásokon ment keresztül. A protestáns sajtó akkoriban a lelkipásztorok és az egyházhoz szorosan kötődő értelmiségiek szűk csoportjának belső fóruma volt, ahol a viszonylag korlátozott nyilvánosság miatt kritikai és önkritikus vélemények is megjelenhettek. A kezdeti lelkesedés elmúltával – különösen 1916-tól – a szerzők egyre inkább kétségeiket fejezték ki a közös hadsereg vezetésével, a protestáns katonák lelkigondozásával, a társadalmi szolidaritás erejével kapcsolatban, és figyelmeztették a gyülekezetekben szolgáló kollégáikat az intenzív lelkigondozás, a közösségszervezés és a jó személyes példamutatás fontossága.