Abstract
A tanulmányban célul tűztük ki, hogy Grősz József kalocsa-bácsi érsek (1943–1961) személyét vizsgáljuk meg ezúttal nem az írott, hanem az egyéb rendelkezésünkre álló források felhasználásával (festmények, fényképek és filmfelvételek, hangfelvételek és szob-rok). Mindemellett rátérünk arra is, hogy Grősz érsek mennyire, illetve milyen mértékben részese az emlékezeti kánonnak, s ennek a jellege miként írható le. Célunk, hogy minél szélesebb és sokrétűbb perspektívából vizsgálva alkothassunk meg egy olyan képet Grősz érsekről, ami a lehető legközelebb állhat a valós személy, a valós főpap és ember személyiségének megismeréséhez, kiegészülve a kano-nizáció emlékezetkutatási értelmével. Ehhez hívtuk tehát segítségül a fent felsorolt forrásokat, melyeket talán a történészek nem, vagy csak kevésbé, esetleg részben vizsgálnának tudományos kutatásaik, munkájuk során. Mindazért azonban, hogy ezek a források a megfelelő kontextusban kerüljenek felhasználásra, röviden Grősz József életpályája, hivatása és munkássága is felvázolásra került. A tanulmányunk következő részében kerülnek a felsorolt forrástípusok elemzésre, az azok alapján levonható megállapításaink felvonultatásra.