Abstract
A Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkárának, Fraknói (Frankl) Vilmosnak köszönhetően az 1890-es évekre intézményesültek a vatikáni magyar kutatások. Marczali Henrik legrégebbi tanítványai közül is voltak, akik bekapcsolódtak a rendszeres munkálatokba, sőt vállaltak kiemelt szerepet a Római Magyar Történeti Intézet működésében. Marczali szintén kutatott az Örök Városban, illetve jó, bizalmas kapcsolatban állt Fraknóival, valamint baráti kapcso-latot ápolt a római kutatásokat támogató, tudós kalocsai érsekkel, Haynald Lajossal is. A Vatikáni Magyar Okirattár 1884 és 1891 között napvilágot látott kötetei a 19. század végi hazai katolicizmus kiemelkedő szellemi teljesítményei voltak, amelyeket a hazai világi tudományos fórumok is elismerő figyelemmel kísértek. Feltehetőleg mindez szerepet játszhatott abban, hogy 1890-ben Marczali tanulmányt írt a pápaság és Magyarország modernkori érintkezésének témakörében. Ehhez az írásához azonban elsősorban nem levéltári források, hanem egy 50 évvel korábban, javarészt a pápai államban íródott, magyar püspöki napló szolgált alapul, amelyet az elhunyt főpap egykori titkárától kapott meg a történész.