Abstract
Tanulmányomban a hajdani Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegye egyházközségi alapjainak és alapítványainak 1840–1918 közötti kamatoztatási és befektetési formáit igyekszem bemutatni. Az eddigiekben feltáratlan és/vagy feldolgozatlan levéltári források vizsgálata alapján elmondható, hogy a kutatott időszakban az alapítványi törzstőkék gyümölcsöztetésének számos eltérő módja létezett a történelmi egyházmegyében. Az egyik legelterjedtebb befektetési forma az alaptőkék pénzintézetekben való elhelyezése volt. A különböző bankok, hitelszövetkezetek stb. a takarékbetétként kezelt vagy részvényekbe fektetett tőkék után évi 4–5%-os kamatokat fizettek. Ezen kívül igen gyakori volt az alapok, alapítványok törzsvagyonának kamatra történő tőkekihelyezése is. A különböző nagyságrendű hitelügyleteknél használt kamatlábak többnyire változóak voltak és igen széles skálán mozogtak. Bár egyátalán nem volt általános, mégis többször előfordult, hogy az alapítványi tőkéket – az érintett református egyházközség által nyújtott kamat fejében – ingatlanokba fektették. Míg számos esetben a fundációk éves hozadékait a törzsvagyon átadásának hiányában maguk az alapítók fizették. Mindezek mellett az első világháború idején (1914–1918) megjelent a törzstőkék kamatoztatásának egy másik formája is, mégpedig az alapítványi vagyon hadikötvényekbe való fektetése. Az egyházmegyében számos egyházközség élt a kedvezőnek tűnő pénzügyi lehetőséggel és kötvényekbe fektette a kezelése alatt álló alapok és alapítványok tőkéjét. Azonban a hadikölcsönjegyzésre fordított összegek a világháborút követően elértéktelenedtek.